Bejelentkezés

Regisztráció

Webmail

Sportág bemutató

 
A DARTS
 

A DARTS EREDETE:

A darts a világ egyik legnépszerűbb szabadidősportja, és az egyik legnépesebb olyan - jelenleg még nem olimpiai sportága - amely minden földrészen, milliók naponta gyakorolt ügyességi játéka.

A darts a nyugat-európai kultúrkörből származó egyik legrégebbi ügyességi játék. Ebben a formájában szülőhazája a középkori Anglia és bár nyilvánvalóan fegyverből származik, valószínűleg már kialakulásakor sem harci eszköz, hanem a gyakorlás, a játék, a versengés eszköze volt. Írásos és képi nyomai vannak, hogy már az 1400-as évek elején játszották a darts valamilyen formáját Angliában és Franciaországban, 1620-ban pedig a Mayflower fedélzetén az Újvilág felé hajózó brittek ezzel a játékkal feledtették a hosszú hajóút unalmát.

 

A DARTS ELTERJEDÉSE:

 Az angol gyarmatosítás során a birodalom országaiból terjedt el, 2001-ben az angol parlament hivatalosan is sporttá nyilvánította és ezzel egyidőben megtörtént a darts olimpiai szakszövetségek közé történő felvételének kérelme.

Az Egyesült Királyságban közel 7 millió igazolt játékos van, szerte a világon Japántól Amerikáig, Ausztráliától Kenyáig több mint 22 millióan játsszák versenyszerűen és megbecsülhetetlen azoknak a száma, akik szórakozásból baráti vagy családi körben játszanak. A darts versenysportként is nagyon népszerű a Világ Darts Szövetség (WDF) csak 1994-ben 36 nemzetközi versenyt szervezett.

A ma érvényes szabályok alapját képező versenyszisztémákat első alkalommal Nagy-Brittaniában dolgozták ki a XIX. század végén. Az első brit nemzeti szövetség 1924-ben alakult. A darts fejlődésében a versenysport alapvető tulajdonságaiból eredő népszerűségen kívül a játék eszközök már említett már említett technikai fejlődése és a tv-közvetítések nyilvánossága és hatása játszott jelentős szerepet.

1976-ban brit kezdeményezésre megalakult a világszövetség (WDF, Word Darts Federation). Ez a szervezet dolgozta ki a nemzetközi versenyek

szabályait és lebonyolítási rendjét, a világranglista rendszert, szervezi és felügyeli a versenyeket és természetesen segíti a darts népszerűsítését. Törekvései eredménye képpen, és persze a hagyományokra való tekintettel, 2012-ben Londonban bemutató sportágként bemutatkozik a darts az Olimpia műsorán.

 

A DARTS MAGYARORSZÁGON:

Napjainkban 8 területi szövetséggel működik a Magyar Darts Szövetség. 48 klubban közel 600 versenyző dobálja a dartokat nap mint nap, s bár szponzorok hiányában igen kis lehetőségeket tartogat a jelen, a hazai darts-osok lelkesedése határtalan, sikereik, a darts sport elterjedése és népszerűsödése napjainkban is sok örömre ad okot.

Eredményességünket tekintve felvesszük a versenyt a nálunk nagyobb figyelmet kapó sportágakkal, hiszen 21 sportolónk 38 Világbajnoki címmel, illetve 25 versenyzőnk 48 Európa bajnoki címmel büszkélkedhet. A soft (gépi) szakágunkban 3 éve folyamatosan Magyarország nyeri a 16 év alatti utánpótlás Európa bajnokságát. Steel szakágunk, hála a TV közvetítéseknek, egyre népszerűbb és eredményesebb. Idén már a férfi és a női világranglista első 32 mezőnyében is találkozunk magyar nevekkel.

A Szövetség létrehozta a Magyar Darts Szövetség Baráti Körét, melynek célja, hogy a magyar darts versenysportot megismertesse számos olyan személlyel, aki nem ismeri a Szövetség 

 működését, versenyszabályait, illetve nem tagja egyetlen társadalmi szervezetnek sem, mely a Magyar  Darts Szövetség tagszervezetei közé tartozik.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt elérhetőségeinken.

www.magyardarts.hu

Email: dartshu@t-online.hu

  

Nyomtat 2007-10-02 15:35:09
Hirdetés:

Gyengénlátóknak

Órák

Akciók

Hirdetés:
impresszum | médiaajánlat | regisztráció | hírek | edzők, oktatók | webshop | gyengénlátóknak copyright © 2006 sportolnek.hu       Created by Next-IT